Név nélkül: Személyes interjúra szerettem volna felkészülni a kecskeméti autógyárhoz német nyelven. A nyelviskolától teljes körű felkészülést kaptam az interjúra, illetve segítséget a német önéletrajz és motivációs levél megírásához. Az oktatók és munkatársak rugalmasak és segítőkészek. Minden kérést teljesítenek és széleskörűen felkészítettek az interjúra. A személyes interjúknál fontos, hogy ne csak magamról beszéljek, hanem a véleményemet és tapasztalataimat is el tudjam mondani, és az órák keretein belül ezekre a szituációkra jól fel tudtam készülni az oktatóm segítségével.
Kecskeméti autógyárhoz történő interjú felkészítés
Tóth Gergely: A célom az volt, hogy rövid időn belül felkészüljek a nyelvvizsgára, és ezt teljes mértékben sikerült is, hiszen sikeres vizsgát tettem turizmus szaknyelvből német középfokon. Számomra rendkívül fontos volt, hogy minden kérésemet nagyon rugalmasan kezeltek, első sorban az órák beosztását illetően, mivel 2 munkahelyen is dolgoztam. Kedvesek, barátságosak voltak, és mindenre próbáltak megoldást találni. Ha valakinek nincs túl sok ideje, mint ahogy nekem sem volt, annak tökéletes választás. A felkészítő tanárral kizárólag a vizsgán előforduló feladatokat, fogalmazásokat gyakoroltuk, illetve az otthon, egyénileg megoldottakat beszéltük át. Véleményem szerint az volt a döntő, hogy tudtam, milyen típusfeladatok lesznek a vizsgán és folyamatosan csak ezeket gyakoroltuk. Már korábban rendelkeztem egy alap nyelvtudással, de egyénileg nem tudta volna megfelelően felkészülni a szakmai nyelvvizsgára. Hálás vagyok a felkészítő tanáromnak, mert kihozta belőlem a maximumot ilyen rövid idő ( 20 óra) alatt is. Felmérte, hogy mik a gyengéim és az erősségeim és ez alapján egy nagyon színvonalas felkészülést kaptam. 2009-ben államvizsgáztam, de a szakmai nyelvvizsgám még hiányzott. Most már diplomásként nyugodt szívvel ajánlhatom mindenkinek a Más Nyelven Nyelviskolát. Nem fogjátok megbánni!
GAZDÁLKODÓ (idegenforgalmi szakirány) nyelvvizsga felkészítés